Mennyire befolyásolható az ember a csoport által? Szociálpszichológiai kísérleteket mutat be ez a dokumentumfilm.

Az ember felveszi a szemüveget, megragadja a gumibotot és eljátsza a ráosztott szerepet.

egy pacifista diákból egy csapásra szadista börtönőr?

Miért büntett egy átlagos törvénytisztelő ember egy idegent potenciálisan halálos áramütéssel?

Miért javul valakinek a látása pusztán attól, hogy más körülmények között mérik?

A körülmények hatalma Sorozatunk mai adásában

A pszichológia fő érdeklődési területe az egyén.

Az, hogy miként viselkedik, mit gondol és mit érez, ha csak őt veszük figyelembe.

A szociálpszichológia azonban az emberi viselkedést ennél szélesebb, társas kontextusban vizsgálja.

A szociálpszichológusok arra kíváncsiak, hogy az emberek hogyan hatnak egymásra.

A társadalom képezi az egyén életének hátterét.

Az emberek közösségben élnek és befolyásolják egymást.

Életünknek minden szakaszában, születésünktől a halálunkig embertársaink vesznek körül bennünket.

Tőlük kapjuk a dicséretet és a büntetést.

Ez a társadalmi kontextus általában gazdagítja az életünket, szükségünk van a többiekre, hogy mi magunk is kiteljesedjünk.

Aki elszigetelten él, az jobban kivantéve a különböző testi és mentális betegségeknek.

Ám ez a társadalmi kontextus néha ellenünk dolgozik, testi és lelki épségünket, Sőt, néha az életünket is fenyegeti.

Ez a német, aki tud, hogy németország, egy nagy színtársatban válik.

Az 1930-as és 40-es években, a világ szemtanúja lehetett a fasizmus borzalmainak, sőt, majdnem véglegesen is engedett az erőszaknak.

Egyetlen ember parancsára kontinenseken söpört végig a háború.

Adolf Hitlernek sikerült egy olyan szociopolitikai rendszert kiepítenie, amelyel totális ellenőrzést gyakorolt a német emberek fölött.

A soha nem látott mértékű propaganda segítségével a náci vezetők még az úgynevezett végső megoldást is igazolni tudták.

A szociálpszichológusok természetesen keresni kezdték a jelenségokait, vajon hogyan képes egy diktátor racionális embereket vakon engedelmeskedő tömeggé változtatni.

Erre a kérdésre muszáj volt megtalálni a választ, hiszen a világ sorsa volt a tét.

Amerikai kutatók kezdtek el foglalkozni azzal, hogy a vezetők miként befolyásolják közvetlenül a követőik viselkedését, illetve hogy a csoportok hogyan változtatják meg az egyén viselkedését.

A kutatócsoport vezetője Kurt Lewin volt, aki maga is a náci Németországból menekült el.

Lewin azt akarta kimutatni, hogy az olyan fontos társadalmi kérdések, mint amilyen például a vezetői hatalom miben léte, tudományos elméletek formájában is megfogalmazhatók, és szabályozott kísérletekben is tesztelhetők.

Egy olyan korban, amikor a pszichológiában nem a való világ valós emberei, hanem a patkányokon végzett laboratóriumi kísérletek domináltak, Lewin dinamikus megközelítése radikális változást hozott.

Lewin-t megdöbbentette, hogy a diktátorok milyen nagy mértékben képesek az egyén viselkedését befolyásolni.

Mihelyt az emberek egyenruhát húznak, már is nem egyénként, hanem a csoport tagjaként kezdik definiálni önmagukat.

Ezért a kutatók 1939-ben egyedülálló kísérletbe fogtak, az érdekelte őket, hogy miként hadnak a különböző vezetői stílusok az egyénnek, mint a csoport tagjának a viselkedésére.

A kutatók kiképezték a csoportok vezetőit, hogy egy-egy egymástól nagyon eltérő vezetési stílust kövessenek.

Az autokrata stílusban a vezető minden döntést egyedül hozott.

Az úgynevezett Lassay-fair stílusban a vezető teljes szabadságot adott a csoport tagjainak, és szinte egyáltalán nem terelgette őket semmelre.

A demokratikus vezető viszont aktívan támogatta és segítette a csoport döntéseit.

A 6-7-es időszakok végén a vezetők csoportot cseréltek, vagyis a három kísérletvezető révén mindegyik csoport mindhárom vezetési stílust megtapasztalhatta.

A fiúk az autokrata vezetés alatt dolgoztak a legkeményebben, de jellemző módon csak akkor, amikor a vezető figyelte őket.

A gyerekek agresszívabban és ellenséges ebben viselkedtek, mint más vezető irányítása alatt, Ugyanakkor jobban be is hódoltak neki.

Olyanok voltak, mint valami miniatűr fasiszták.

A Lassiefer stílusú vezetés időszakában a fiúk csak kevés feladatot végeztek el.

Ekkor dolgoztak a legkevesebbet és a legrosszabbul.

Az irányítás nélküli teljes szabadság káoszba torkollott.

A gyerekek a demokratikus vezetés alatt tanúsították a legtöbb motiváltságot és eredetiséget.

Elismerték egymás teljesítményét, és játékosabbak is voltak.

A kutató munka rávilágított, hogy valóban a demokratikus vezetési stílus bizonyult a leghatékonyabbnak, egy olyan időben, amikor a diktatúra oly sikeresnek tűnt Európában.

Ám a történetnek még egy fontos tanulsága van.

Ne felejtsük el, hogy a kísérletben nem az egyén személyisége, hanem a vezetési stílus, vagyis a társas helyzet volt a kritikus tényező.

Ezzel elérkeztünk a szociál-pszichológia egyik központi témájához, nevezetesen, hogy a társas helyzet jelentősen befolyásolja az egyén viselkedését.

Lewin szerint az emberi viselkedés az egyén és a társas környezet kölcsönhatásának a következménye.

Ez azt jelenti, hogy a társas kontextus manipulálásával sokszor kihozhatjuk az emberből a legjobbat, de a legrosszabbat is.

Egy másik kísérlet azt bizonyította, hogy még a legegyértelműbb érzékleteink is manipulálhatók.

Önök mit gondolnak, a jobboldali vonalak közül melyiknek a hosszaegyezik meg a baloldali vonaléval?

Ez mindenki számára egyértelmű, akinek nincs baj a látásával.

Képzeljék el, hogy részt vesznek egy kísérletben, amelyről úgy tudják, hogy a vizuális ítélő képességet méri, holott valójában a konformitás jelenségét vizsgálja.

A többiek furcsa módon egytől egyig a C-t, és nem a B-t jelölik meg helyesnek.

Salomon S vizsgálatában a kísérleti személy kivételével mindenki beépített ember volt.

Ebben a helyzetben a kísérleti személyek 70%-a legalább egyszer a többség nyilvánvalóan rossz döntésével értett egyet.

Akik pedig kitartottak saját nézetük mellett, gyakran kényelmetlenül érezték magukat, mert nem alkalmazkodtak a többséghez.

A vezetőnek való vak engedelmeskedést egy nagy vihart kavart laboratóriumi kísérlettel szemléltették.

A kísérlet Stanley Milgram nevéhez fűződik, aki Solomon S.

Milgramet az érdekelte, hogy a náci gonosz tetteit uztán az egyes egyének személyiségi zavaraiból adódtak-e, vagy ne talántán megfelelően befolyásos körülmények között mindenkiben megvan a gonoszságra való képesség.

1961-ben, amikor Hitler csatlósát, Adolf Eichmann-t háborús bűnökért bíróság elé állították, Milgram azt akarta kideríteni, hogy az emberek milyen messzire képesek elmenni a parancs teljesítésben.

Vajon az átlan ember is képes lenne a halálba küldeni ismeretleneket, ha arra utasítást kap.

Milgram a kísérleti személyeknek pénzt adott azért, hogy részt vegyenek egy kísérletben, amelyről azt mondták nekik, hogy a memóriát vizsgálja.

A kísérleti személynek az oktató szerepét kellett eljátszania.

Tegye le az akkóját a szék támlájára.

A kísérletben a laborköpenyt viselő kísérletvezető képviselte a hatalommal bíró tekintét.

Ő is a tanuló, akinek állításuk szerint az emlékezetét tesztelték, Milgram beépített embere volt.

És hogy a kísérleti szemének hogyan kellett segítenie a tanulónak memóriája fejlesztésében?

Úgy, hogy minden hibáért büntetésként áramütést adott neki.

Ez a készülék elektromos áramot fejleszt.

A kapcsolókkal áramütést adhat a tanulónak.

Eleinte még enyhe volt az áramütés, ám minden hibáért egyre nagyobb büntetést kellett adni, amíg végül az áram elérte a halálos mértéket.

A tanuló valójában természetesen nem kapott áramütést, de a kísérleti személye nem tudta.

A koriban 40 szakértőt kértek meg arra, hogy becsülje meg a kísérleti személyek reakcióját.

Azt mondták, hogy a többség nem megy majd 150 volt fölé, és hogy csak ezerből egy ember menne el egészen 450 voltig.

Ez az egy a szadista hajlamúak közé tartozik.

Nos, valójában a kísérleti személyek kétharmada ment el a halálos adagig.

És bár sokan tiltakoztak, a legtöbbjük mégis engedelmeskedett a kísérletvezetőnek.

Megkérdeztem Stanley Milgram-től, hogy azok közül, akik abbahagyták a kísérletet, hányan segítettek a tanulónak, anélkül, hogy erre a kísérletvezetőtől engedét kértek volna.

A vak engedelmesség tehát nem csak a fasiszta mentalitásra jellemző.

Ez az alapvető emberi lét része, amelyet a körülmények hívhatnak életre.

Száz meg száz ember engedelmeskedett a kísérletvezetőnek, köztük férfiak és nők, fiatalok és idősek egyaránt.

Snow írja valahol, ha belegondolunk az emberiség hosszú borustörténetébe, rájövünk, hogy az emberek több borzalmas büntettet követtek el az engedelmesség, mint a lázadás nevében.

Amikor az emberi viselkedés egy-egy furcsa megnyilvánulását akarjuk megérteni, például a náci őröknek, vagy az említett kísérlet engedelmes oktatóinak a viselkedését, azt legtöbbször az egyén személyiségével igyekszünk megmagyarázni.

A viselkedést hibásan, pusztán az egyén személyiségének tulajdonítjuk, és közben alábecsüljük a helyzet, a körülmények szerepét.

Ezt hívják alapvető attribúciós hibának, és ebbe mindannyian beleesünk.

Egyrészt azért, mert a kultúránk különösen nagy hangsúlyt fektet az egyéni teljesítményre, másrészt pedig, mert nem szívesen valljuk be, hogy mi magunk is milyen könnyen manipulálhatók vagyunk a körülmények által.

Vegyük például a Stanfordi Egyetemi Börtön furcsa esetét.

A börtönt itt a pszichológia tanszéképületének alaksorában rendeztük be.

A 70-es évek elején kollégáim Craig Haney, Kurt Banks, Carlo Prescott és én szokatlan, a rapság pszichológiáját vizsgáló kísérletbe vágtunk bele.

Arra voltunk kíváncsiak, mi történik, ha jó emberek rossz helyzetbe kerülnek, jelen esetben börtönbe.

A kísérletre jelentkező egyetemistákat alapos vizsgálatnak vetettük alá.

A részvételhez elengedhetetlen volt, hogy testileg és lelkileg is egészségesek legyenek.

Ezután véletlenszerűen kiválasztottuk a diákok egy részét, belőlük lettek a rabok, a többiekből pedig a börtönőrök.

A rabokat meglepetésszerűen, külön értesítés nélkül az otthonukban vagy a kollégiumban tartóztattuk le.

A börtönben a két, kezdetben nem megkülönböztethető csoportot, egyenruhák, különböző státuszszimbólumok és természetesen rendszabályok segítettek megkülönböztetni egymástól.

A raboknak egy sor rituálén kellett átesniük, hogy alárendelt szerepüket világosát együk.

Szűk cellákban laktak, azaz természetes környezetükből kiszakítva, itt töltötték a nap 24 óráját.

A 819-est megbüntetik, Javitó tisztúr.

Ismételjétek el 5-ször, hogy biztosan megjegyezzétek!

A 819-es megbüntetik, Javító tisztúr!

A börtönőrök viszont csak 8 órában dolgoztak.

Utána visszatérhettek megszakott diák életükhöz.

Nem buk fencet mondtam, hanem fekvőtámast.

A fejlemények mindenkit megdöbbentettek, még engem is.

Az eljátszott szerep és az illető személyisége közötti határ megszűnt létezni.

A rendes fiúkból brutális börtönőrök lettek.

A rendes fiúkról a börtönőrök lettek.

A korábban aktív fiúk, passzív, zombiszerű rabok lettek.

Ezért őket sürgősen ki kellett engedni.

De egyikük sem mondta azt, hogy elegen van, kiszállok a kísérletből.

A fiúk minden rálátásukat elveszítették.

Te leszel Frankenstein mennyasszonya, te meg Frankenstein.

Lépj oda hozzá, mint ha te lennél Frankenstein, és mondd neki, hogy szereted.

Vajon önökből milyen börtönőr lenne, szadista vagy elnéző?

És rabként alkalmazkodóak, megalázkodóak, vagy inkább hűsies ellenállók lennének.

Milgram kutatásához hasonlóan ez a börtönkísérlet sem tipikus kísérlet már a mai szociálpszichológiában.

Vannak pszichológusok, akik szerint mindkét kísérlet elhibázott volt, mert átlépte bizonyos etikai határokat.

Kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kirenc.

Most pedig odamész az 546-oshoz és megmondod neki, hogy szereted.

Néha még én is megfelelkeztem róla, hogy kísérletvezető vagyok, és nem börtönfelügyelő.

Végül aztán az eredetileg kéthetesre tervezett kísérletet mindössze hat nap után le kellett fújnunk.

Hogyan lehetséges, hogy jó lelkű emberek ilyen szörnyűségekre ragadtatták magukat?

Úgy, hogy minden emberben egyaránt megvan a jóra és a rosszra való képesség, ami a megfelelő pillanatban előjön.

Ha megszűnik az a helyzet, amely ezt a magatartást előhívta, az ember újra a régi önmaga lesz.

Hosszú évekig nyomon követtük a kísérletben résztvevők sorsát, és semmiféle hosszú távú negatív hatásra nem derült fény.

Többen mesélték viszont, hogy a kísérlet pozitív élmény volt abból a szempontból, hogy soha nem sejtett tulajdonságokat fedeztek fel magukban.

Az ember kap egy egyenruhát, és vele egy szerepet, mely szerint a rabok között rendet kell tartania.

Ebben a helyzetben senki sem önmagát adja.

Utcai ruhában mindenki egészen másképp viselkedik.

Az ember egysapásra megváltozik, amint felveszi a kekiszínű egyenruhát.

Felveszi a szemüveget, megragadja a gumibotot, és hát eljátsza a ráosztott szerepet.

Ha az ember belebújik, akkor annak megfelelően kell viselkednie.

A mai napig úgy gondolok vissza rá, mint egy börtönre, és nem mint egy kísérletre.

Csak ezt a börtönt nem az állam, hanem néhány pszichológus üzemeltette.

Már nem az voltam, aki önszántából ment börtönbe.

Attól az embertől eltávolodtam, és végül valóban rabbá váltam.

Most már a rabnak kellett döntéseket hoznia.

A saját bőrömön tapasztalhattam valamit, amiről addig csak könyvekben olvastam.

Sokat olvastam róla, de sosem élhettem át személyesen.

Soha nem láttam még ilyet, hogy valaki ennyire megváltozott volna korábbi önmagához képest.

Mert én tudom, milyen tudsz lenni, ha hagyják.

Az ember azt gondolja, hogy úgy sem tudna bántani senkit meg, hogy ez úgyis csak egy kísérlet, aminek két hét múlva vége lesz.

De ha te lettél volna az én helyemben, te mit csináltál volna?

A börtönkísérlethez hasonló vizsgálatok, amelyek az emberi természet sötét oldalára világítanak rá, egyben fontos etikai kérdéseket is felvetnek.

A kutatásoknak ma sokkal szigorúbb etikai korlátai vannak, mint korábban.

Független bizottságok döntenek minden kutatási tervről.

Az ő feladatuk gondoskodni arról, hogy a tudományfejlődésének nevében a kísérleti személyek testi és lelki épségét senki se veszélyeztesse.

Ma már elképzelhetetlen, hogy Milgram kísérlete vagy a börtön kísérlet kivitelezhető legyen.

Felmerül a kérdés, hogy vajon a szociálpszichológia foglalkozik-e egyáltalán az emberi természet jó oldalával is, olyan helyzetekkel, amelyek a jót hozzák ki belőle.

Ezek a felvételek Tom Moriarty pszichológus kísérletéről készültek, amelyet New York város egyik tengerparti strandján folytatott.

Az a képernyő jobb oldalán látható férfi úgy tesz, mintha ellopná a beépített emberünk rádióját.

Nézzük, hogyan reagálnak a körülötte lévő emberek.

De mi van akkor, ha a beépített ember külön megkéri a szomszédját, hogy félszemmel figyeljen oda a rádióra?

Csak egy egyszerű kérésre volt szükség, és már is létrejön egyfajta emberi kontaktus, és az emberekben felébred a felelősségérzet.

Az apátiát úgy tudjuk a legjobban aktív részvétellé változtatni, ha embertársunkat erre kifejezetten motiváljuk.

A körülmények pozitív hatásának Egyik legjobb példája Ellen Langernek, a Harvard Egyetem pszichológusának kísérlete.

Langert az érdekelte, hogy egy pilóta kiképzésen a körülmények módosítása következtében javulhate a kísérleti alanyok látása.

Másszóval az ember valóban jobban láte, ha pilótaként bánnak vele.

Ellen Langer kísérlete erre a kérdésre kereste a választ.

Forgatócsoportunk egy bonyolult repülőgép szimulátor segítségével megismételte a kísérletet.

A számítógépek olyan valósághülyen szimulálják a repülés élményét, hogy a légierő is itt képzi ki a pilótáit.

Ha a kísérleti személyek meg vannak győződve róla, hogy a pilótáknak jó a látásuk, akkor elképzelhetőe, hogy az övéke is javul.

Egy katonai repülőgép pilotájának talán az az egyik legfontosabb feladata, hogy felismerje más repülőgépek oldalán látható jelzéseket.

Langer a légierő tartalékos tiszteket kiképző alakulatának kadétjai közül válogatta ki a kisérleti személyeket.

Mindannyian végigcsinálták a szokványos látásvizsgálatot, de a kisérlet valódi célját egyikük sem tudta.

A véletlen szerűen kiválogatott kísérleti személyek fele pilóta egyenruhát kapott, és a szimulátor segítségével végzett repülési gyakorlatokat.

A kísérleti alanyok úgy érezhették, valódi felelősség hárul rájuk.

gyakorlat során az oktató arra kérte a kadétokat, hogy olvassák fel a másik repülőgépen látható jelzéseket.

Jól nézze meg a gépet, most pedig takarja le a bal szemét és olvassa fel, amit lát.

FDTLA jelzések azonosak voltak azokkal, amelyekkel a kadétok előzőleg a látásvizsgálaton találkoztak.

Kérem, takarja le a balszemét és olvassa fel, amit lát.

Ebben a helyzetben a kísérletben résztvevő kadétok 40%-a jobban teljesített, mint az első látás vizsgálaton.

A kadétok másik része a kontrollcsoport tagjai egészen más helyzetben találták magukat.

Őket nem kiezelték pilótaként, nem kaptak pilóta egyenruhát, és az oktató azt mondta nekik, hogy a szimulátor elromlott, és csak néhány alapvető funkciója működik.

Ezeknek a kadétoknak is ugyanazt a látást vizsgáló feladatot kellett megoldaniuk, mint az első csoportnak.

Fontos, hogy a katonai repülőgép pilotájának jó legyen a látása.

Kérem, jól nézze meg a gépet, takarja le a bal szemét és olvassa le a jelzéseket.

Ezek közül a kadétok közül egy sem teljesített jobban, mint a szokványos látás vizsgálaton.

A körülmények tehát nem voltak elegendően motiválóak ahhoz, hogy befolyásolják a teljesítményüket.

Sorozatunk mai részében láthatták, hogy a szociálpszichológia miként vizsgálja azt, hogy hogyan hatnak a vezetők, a csoportok és a társadalmak az egyén viselkedésére.

Megnéztük, hogy kísérletek és terepen végzett kutatások segítségével hogyan próbálják kideríteni a kutatók az emberi természet titkait.

Példákat láttunk a szociálpszichológia egyik legfontosabb alapelvére, a körülmények hatalmára.

Sorozatunk következő adásában egészen más szempontból foglalkozunk majd az emberrel, aki maga is aktívan közreműködik a körülmények alakításában.

Megvizsgáljuk a szociálpszichológia másik nagy tanulságát is, nevezetesen azt, hogy azonos körülmények között mindenki más-más valóságot teremt önmaga számára.

Néha mennyországot, néha viszont valóságos poklot.

Közreműködött Snell Ádám, Cs Németh Lajos, Németh Gábor, Balázsi Gyula, Pálmai Szabolcs, Faragó András, Tarjan Péter, Bő Manita.

A Magyar Változatot a Spektrum Televízió

See all merenyizoli transcripts on Youtube

A körülmények hatalma